Másképpen szeretni - interjú

Interjú Angelina Szelessel, a regény szerzőjével

Nemrég jelent meg a Novum Verlag gondozásában a „Másképpen szeretni” című regény, amely egy melegpárkapcsolat kialakulásának története.

Mások: A regényed ismertetőjében olvasom, hogy egri főiskolás éveid során kezdtél írni. Hogyan kezdődött az írással való kapcsolatod?

Szeles: Tizenéves korom óta folyamatosan különböző történetek zajlanak a fantáziámban, melyek nagyrészt a személyes élményeim alapján indulnak, és tovább gyűrűznek. A gimnázium utolsó évében, illetve valóban az egri főiskolás évek alatt kezdtem el ezeket papírra vetni – szó szerint: kézzel, füzetekbe.

Mások: Azt olvastam, hogy egy helyi irodalmi pályázaton díjat is kaptál…

Szeles: Igen. A helyi önkormányzat hirdetett egy irodalmi pályázatot. Írtam rá egy 10-15 oldalas novellát, és nyertem vele. Ez nagyon fontos volt számomra, önigazolást jelentett. A történet egy tanár és diáklánya tiltott kapcsolatáról szólt.

Mások: Úgy tudom, ezek után mégis más szakmát választottál. Rövid életrajzodban az szerepel, hogy „életútja racionális, a számok világára épülő szakterület felé vezetett”.

Szeles: Igen. Bár két évig újságíróként is dolgoztam. Az egy teljesen más világ volt, de azt a munkát is élveztem. Jelenleg könyvelőként dolgozom.

Mások: Ez az első megjelent regényed?

Szeles: Igen.

Mások: Honnan jött az ötlet, hogy melegtémájú könyvet írj?

Szeles: Izgató számomra a két férfi, illetve két nő közötti mind lelki, mind erotikus kapcsolat. 2005 nyarán volt egy elég nehéz időszak, amikor naponta megkeserítette valami az életemet. Úgy éreztem, muszáj tennem valamit, ami kimozdít a stresszes hétköznapokból. Azon az éjjelen elkezdtem papírra vetni a történetet, mely már tizenhét éves korom óta keringett a fejemben. Azt vettem észre, hogy amikor írok, megszűnik körülöttem a világ, majd a hétköznapok túlélésében is segített ez az érzés. Kimozdított a holtpontról, egyfajta önterápiaként éltem át. A történet, mint egy mozifilm, úgy pergett a szemem előtt, csak szavakba kellett önteni mindezt. Senki nem tudott arról, hogy írok, ez az én titkos világom volt.

Mások: Maga a regény mennyire a saját fantáziád terméke, és mennyire személyes tapasztalat alapján született?

Szeles: Mindkettő. Nagyrészt a saját fantáziámon alapul, de voltak természetesen személyes élményeim is. Láttam néhány olyan filmet, melyben megjelent a melegség témája, mint például a „Túl a barátságon” vagy az „Utolsó napjaim.” Ezek nagy hatással voltak rám.

Mások: A regény egy melegbárban kezdődik. Jártál már hasonló szórakozóhelyen?

Szeles: Igen. Jártam több budapesti meleg-szórakozóhelyen is, például a Capellában, az Alibiben vagy a Bambooban. Szeretek egyébként meleg-szórakozóhelyekre járni. Az ottani légkör sokkal nyitottabb, mint máshol. És jól lehet szórakozni, a műsor is mindig jó.

Mások: Tényleg, vannak meleg ismerőseid?

Szeles: Igen, korábban is voltak meleg barátaim. Miután elkészült a regény, úgy alakult, hogy megismerkedtem közelebbről is egy meleg párral, és azt tapasztaltam, visszatükröződtek azok a dolgok, melyeket a regényben írtam. Úgy látom, a meleg párok jobban ragaszkodnak egymáshoz, kitartóbban küzdenek a párkapcsolatban a problémákkal, mint a heterók. Mindezek mellett mindennapos gond számukra, hogy a társadalmi előítéletekkel is meg kell küzdeniük.

Mások: Akkor ezek szerint külön kutatómunkát nem végeztél a témában?

Szeles: Nem. Főleg a fantáziámra támaszkodtam, filmélményekre, valamint a saját tapasztalataimra.

Mások: Szintén a könyv végén olvastam, hogy írói és emberi példaképed Thomas Mann. Miért pont ő?

Szeles: Minden könyvét, melyet olvastam, zseniálisnak tartok. Rengeteg kutatómunkát végzett egy-egy regény megírása előtt, a stílusa nagyon kidolgozott. Több írásában megjelennek homoerotikus motívumok. Sok művében olyan gondolatokat találok, melyek bennem is megfogalmazódnak. Egyik kedvencemben, „A halál Velencében” c. novellában, egy idős író egy tengerparti nyaralóban meglát egy fiatal fiút, aki elbűvöli, és napokig csak nézi és csodálja. Ilyet én is átéltem már.

Mások: És tudtad Mannról, hogy meleg volt?

Szeles: Érdekes módon akkoriban még nem. Később tudtam meg egyik ismerősömtől.

Mások: Mi alapján alakítottad ki a két főszereplő, Thomas és Gilbert karakterét?

Szeles: Mindkettőjük a képzeletem szülötte, ám van valós alapjuk. Thomas-t, aki tizennyolc éves a regény kezdetén, egy gimnáziumi osztálytársamról mintáztam, aki érdekes módon lány. Mikor egy osztályba jártunk, már akkor kialakulóban volt a fejemben a történet és a karakter is. Gilbert harminchárom éves építész, kicsit tanártípus. S nem véletlen, mivel részben egyik volt tanáromról mintáztam. De természetesen mindkét figura teljesen át van alakítva.

Mások: Elég nagy korkülönbség: tizenöt év van a két férfi között!

Szeles: Igen. Thomas még éppen hogy csak kilépett a gyermekkorból. Nagyon kiszolgáltatott, nagyon ragaszkodik Gilbert-hez. Gilbert egy valamivel idősebb, jól kereső, vagány pasi. A korkülönbség valóban fontos momentum, hiszen konfliktusokhoz is vezet.

Mások: Miért pont Párizsban kezdődik a regény?

Szeles: El akartam helyezni Magyarországról. Itt nehezebben fogadják el mindezt. Ha itt játszódna, talán botránykönyvnek tartanák.

Mások: Később pedig New Yorkba tevődik át a történet…

Szeels: Igen. Gilbert oda megy dolgozni, s Thomas vele tart. New York egy monumentális, nyüzsgő város, ahol sok minden megfér.

Mások: Egyetértek. A melegekre egyébként különösen jellemző, Magyarországon főleg, hogy nagyvárosba, lehetőleg Budapestre szeretnének felköltözni, mert ez elfogadóbb hely, szabadabban lehet itt élni, itt vannak meleg-szórakozóhelyek, és talán jobban el is lehet bújni egy nagyvárosban. Olvasva a regényt, külön örültem, hogy milyen jól ki lett dolgozva a két karakter családi háttere is.

Szeles: Köszönöm. Thomas nagyon ragaszkodó típus. Mikor az apja rájön, hogy meleg, durván megveri és kitagadja. Ez nagyon fáj neki. Az apa, Robert egy szigorú, erős karakter. De ő is szenved. Hiányzik neki Thomas anyja, akivel tizenkét éve szakítottak, és Robert a maga zsarnoki eszközeivel megakadályozza, hogy az asszony a fia közelébe kerülhessen. Ám ő továbbra is kötődik a nőhöz lelkileg, nem is képes azóta komoly kapcsolatra. Gilbert-nek kicsit jobb a kapcsolata a családjával, de csak a felszínen. Kivéve az édesanyjáé. Az édesanyák karakterét tökéletesre formáztam. Ők máshogyan állnak ehhez a kérdéshez, elfogadják azt.

Mások: Hogy fogadták a kiadók, mikor megkerested őket ezzel a nem mindennapi történettel?

Szeles: Összesen tíz kiadónak küldtem el a kéziratot. A többség nem is reagált. A Novum Kiadó azonban úgy döntött, érdemes a megjelenésre. Nem hinném, hogy zavarta volna őket a téma.

Mások: Mit szóltak a rokonaid, az ismerősök, a munkatársak a könyvhöz?

Szeles: A megjelenés előtt senkinek sem mutattam meg. Utána természetesen a családomnak igen. Szüleimnek és nővéremnek tetszett. Azt sem kérdezték meg, miért pont ezzel a témával foglalkoztam. Édesanyám eléggé felvilágosult személyiség. Csak az nem tetszett neki, hogy Thomas mindig szenved benne. A meleg barátaimnak is tetszett a könyv. A munkatársaim azonban nem tudtak a könyvről.

Mások: És szakmai visszhangja volt már a regénynek?

Szeles: Még nem, mivel csak most nemrég jelent meg a könyv. Illetve valamennyire már volt reagálás. Körülbelül fél év alatt írtam meg a könyvet, és amikor 2006 januárjára elkészült, egy kiadó pályázatot hirdetett. Ebben az antológiában megjelent egy hatoldalas részlet a regényből, és írtak róla egy egyoldalas, pozitív kritikát is.

Mások: A történet elején Thomas prostituáltként tűnik fel. Miért?

Szeles: Úgy gondoltam, izgalom, feszültség van ebben a helyzetben is. Azt szántam a regény fő vonulatának, hogy a melegek között is van érzelmi kapcsolat. Így talán nagyobb a kontraszt, hogy egy döntően szexkapcsolatból kialakulhat egy melegpárkapcsolat. Egy hivatásos szeretőnél ez talán jobban érződik, így nagyobb volt a drámai hatás.

Mások: Gilbert és Thomas szexuális kapcsolatában végig jelen van egyfajta szelíd erőszak. Miért?

Szeles: Részben személy szerint én is izgatónak találtam ezt. Másrészt Gilbert karakterének fontos része az erőszakra való hajlam. A fiú úgy hat rá, hogy erőszakos legyen. S ez többször is konfliktust okoz kettőjük között. Ennek ellenére erős marad a kötődés köztük.

Mások: A regényben megjelenik egy tanár karaktere is. Thomas osztályfőnöke például tesz egy olyan megjegyzést a fiúnak, hogy „felháborító, ahogyan a szexuális hovatartozásodat nyíltan mutogatod, és még divatot is teremtesz vele”. Nagyon ismerősnek tűnt ez a mondat…

Szeles: És ez is egy személyes emlékemből ered. Az osztályomban volt egy fiú, aki nagyon sokat hülyéskedett, megfogta például a többi fiú kezét. Egyébként szerintem nem volt meleg. Viszont ezzel a hülyéskedéssel tényleg divatot teremtett az osztályban. A tanár egy meglehetősen begyöpösödött figura, és részben szintén egyik volt tanáromról mintáztam.

Mások: A történet során Thomas bajba kerül – beleszól az életébe a kábítószer.

Szeles: Ez a történetből szinte törvényszerűen adódik. Thomas egy érzékeny fiú, egyedül tölti a karácsonyt, és rossz társaságba keveredik. Jimet, a kábítószer-kereskedőt azonban nem érdekli, hogy Thomas meleg-e, vagy sem. Őt csak a pénz érdekli, s a melegek és a heterók egyaránt veszélyeztetettek a kábítószerek által. A történetben is fontos motívum ez, hiszen a végkifejlete pozitív. Thomas küzd a kábítószer ellen, és Gilbert-nek is fontos, hogy leküzdje.

Mások: A regénynek azért is örültem, mert a heteró szereplők számos ismert sztereotípiát fogalmaznak meg. Például azt, hogy csak szexuális kapcsolat lehet két férfi között, vagy például az említett tanári reagálás, de az is, amikor Robert megtudja fia melegségét, első reakciójában azt követeli a fiútól, hogy menjen el AIDS-szűrésre. Személy szerint mi a véleményed a melegséggel kapcsolatos előítéletekről?

Szeles: Ellene vagyok mindenféle előítéletnek: vallás, nem, szexuális orientáció vagy bármi más alapján. Teljesen elfogadónak tartom magam. Magyarországon nagyon erős az előítélet, főleg a másság megítélésével kapcsolatban. Egyáltalán nem elfogadott dolog ez Magyarországon. Azért is írtam meg ezt a regényt, mer úgy gondoltam, hogy például ilyen művekkel is lehet tenni valamit azért, hogy csökkenjenek az előítéletek. Külföldön, például Hollandiában vagy az Egyesült Államok bizonyos részein ez sokkal elfogadottabb. Azt akartam megmutatni, hogy egy melegkapcsolatban is ugyanazokkal a gondokkal, problémákkal küzdenek, mint mások. Ugyanúgy jelen van a szeretet, a romantika, a gyengédség, a tisztelet. És szerintem a meleg párok például a szex területén sokkal jobban vigyáznak egymásra, szinte mindig használnak óvszert.

Mások: A regényben Gilbert munkahelyén nem tudják a melegségét. Thomas-val más a helyzet. Mit gondolsz a munkahelyi előítéletekről?

Szeles: Sajnos ez Magyarországon a munkahelyek többségében is egyáltalán nem elfogadott. A regényben is Thomas a kivétel, mert például a modellszakmában vagy általában a különböző művészeti ágak területén teljesen más a megítélés.

Mások: Gondolkodsz esetleg a regény folytatásán?

Szeles: Igazából már készen van a folytatás. Ami eddig megjelent, az a teljes szöveg első két fejezete. Összesen hét fejezet készült el. Egyelőre ennek a kötetnek a hatására várok, csak utána merülhet fel a folytatás megjelentetése.

Mások: Elárulnál néhány részletet a folytatásból?

Szeles: Viharosan folytatódik a két férfi kapcsolata, veszekedésekkel, kibékülésekkel, érzelmi hullámzással. Thomas továbbra is meglehetősen sebezhető marad, még az öngyilkosság gondolatához is közel kerül. Gilbert-nek azonban sikerül leküzdenie agresszivitását. És megjelennek a rendkívül fontos anyai karakterek. Egyrészt fontosabb szerep jut Gilbert elfogadó anyjának, másrészt Thomas is találkozik végre rég nem látott édesanyjával egy táncversenyen. Ennél a résznél kiderül majd, hogy ő is egy pozitív karakter, aki elfogadja fia másságát.

Mások: Akkor elmondhatom, én is izgatottan várom a folytatást.

Hanzli Péter

Partizán

A múlt hónapban Lengyelországban megrendezett Toleranciafesztivál egyik vendége egy Magyarországon élő lengyel fiú volt, akinek a weblapján közzétett írásait tízezrek olvassák odahaza. Egy volt miniszterrel és a téma elismert szakembereivel ültették egy asztalhoz, hogy ossza meg velük véleményét a melegségről, a melegség felvállalásáról; egyáltalán beszéljen különleges, de legalábbis nem szokványos életszemléletéről. Árkádius internetes naplóját hamarosan magyarul is olvashatjuk, addig is ismerkedjünk meg kicsit vele.

– Amikor a Fehér Házban nyilvános meghallgatást tartott Lévai Katalin a melegdiszkriminációról, te voltál az egyetlen, aki a nyilvánosságot is vállalva azt mondtad: neked tanárként pozitív tapasztalataid vannak arról, hogy nyíltan melegként éled az életed, nem titkolódzol, a tanítványaid előtt beszélsz a barátodról.

– Ha az ember magántanárt keres az újsághirdetésekben, akkor a diplomáról, a tapasztalatról érdeklődik, és senkinek nem jut eszébe, hogy a szexuális beállítottságról kérdezősködjön.

– És ha már látott a tévében mint buzit, és amikor viszi beíratni a gyerekét, akkor veled találja szembe magát?

– De hát történt ilyen. Mondtam a tanítványomnak, hogy a pasim Pálfi Balázs. Erre ő: ismerem a rádióból a hangját. Balázsnak köszönhetően nekem előny melegnek lenni, mert őt ismerik, és tudják, hogy mit csinált az életében, hogy a perifériára sodródott emberekkel foglalkozott, hogy sokuknak segített, nemrégen kapott díjat a drogműsoráért. Ezt mindig hangsúlyozom a tanítványaim előtt, hogy tudják: olyan tanár tanítja őket, akinek a pasija ért a drogokhoz. Hátha szüksége van az osztályában vagy a családban valakinek a segítségre.

– Azon a bizonyos meghallgatáson mindenki a hátrányokat próbálta hangsúlyozni, te viszont arról beszéltél, hogy jó homoszexuálisnak lenni.

– Sokkolt, hogy annyi negatív hozzáállás van körülöttem. Valaki megkérte, hogy a kamerák menjenek ki, mert itt olyan emberek vannak, akik elveszítik a munkájukat, ha kiderül, hogy melegek. Tiltakoznom kellett. Lehet, hogy hátrányt jelent néhány esetben, de a többi esetben nem. És vannak helyzetek, amikor kifejezetten előnyt jelent. Ha már beszélünk a hátrányokról, akkor tisztázni kell, hogy néha hátrány.

– A melegfelvonuláson például megdobálták a melegeket. Egy csomó ember gyűlölködve megtámadta a menetet.

– Én ezt megszoktam. Pedagógus vagyok, és a legnagyobb huligánokkal foglalkoztam. Nem kell ezzel törődni, ez a rendőrség dolga.

– Mondjál olyan esetet, amikor előny melegnek lenni.

– Amikor a tanítványaimnak bemutatkozom, elmesélem, hogy ki vagyok, milyen a családom, fotókat mutatok, és mutatom Balázs fényképét is. Hosszú percekig mesélek Balázsról, magamról úgy, hogy nem említem a melegséget. Az emberek csodálkoznak, hogy eközben nem derül ki semmi kellemetlen, semmi intim dolog. Nem hozok senkit zavarba azzal, hogy bemutatom az élettársamat. Társadalmi tevékenységről beszélek, a szakmámról, az ő szakmájáról. Amikor azt mondom, hogy ő a pasim, akkor nincs olyan tanítványom, aki elfelejtené. Emlékezni fog, hogy kell franciául bemutatkozni.

– Az biztos, hogy emlékezni fog, a kérdés csak az, hogy jó emlékek lesznek-e, vagy kellemetlenek.

– Jók. Én ezt látom. Látom a mosolyán, a reakcióin.

– Miért becéz a barátod partizánnak?

– Háát... Úgy hiszi, hogy én küzdök. Írtam egy weboldalt, és folyamatosan követem a Gazeta Wyborcza legnagyobb lengyelországi napilapnak az internetes fórumát. Ahol csak szó esik a tanításról vagy a melegségről, hozzászólok, és odateszem a linkemet. Sokan megnézik az oldalamat, és később látom, hogy idézik az érveimet, és hivatkoznak rá. Nincs benne semmi negatívum, kizárólag pozitívumok. Kizárólag az, hogy milyen boldogságot jelent melegnek lenni. Bármit is idéznek onnan, azt csak a melegek javára tehetik. Ezt a szöveget nem lehet kicsavarni és homofób tálalásban visszaadni.

– Tudod mérni, hogy hányan látogatják az oldaladat?

– Fél év alatt tízezer ember.

– Ez rengeteg.

– Lengyelországhoz képest kevés, de önmagában a melegség témájához képest óriási.

– Tulajdonképpen a melegek kezébe adsz egy érvrendszert, amivel vitatkozni tudnak a homofób kijelentésekkel?

– Igen, sőt tanácsokat adok, hogyan lehet beszélgetést, nyilvános fórumot vezetni. Például nem szabad azt mondani, hogy melegnek lenni hátrányt jelent. Nem szabad panaszkodni, mint egy megvert kutya.

– Ha ilyen szépre festjük a helyzetünket, akkor az ellenoldal hivatkozhat arra, hogy minek ezeknek újabb jogokat adni, már így is annyira jól érzik magukat.

– Ők úgyis ugyanazt mondják, bármit is csinálunk. Ha viszont átlagember vagy, aki se nem szereti, se nem utálja a melegeket, és látod az újságokban, hogy hány meleget vertek meg, és hányat ért hátrányos megkülönböztetés, akkor ebből legfeljebb arra a következtetésre jutsz, hogy a buzikat mindenki gyűlöli és megveti, ennek biztos van valami oka. Ettől biztos, hogy nem lesz semmilyen előrevivő, támogató hozzáállásod.

– Ez a "harcmodor" Lengyelországban alakult ki benned?

– Nekem segített, hogy Lengyelország a tabuk országa. Nem szabad beszélni a szexualitásról az iskolákban, sőt ha valamelyik diák már teherbe esett, akkor sem szabad szóba hozni a védekezést vagy az óvszert. Voltak persze melegújságok, de nem volt azokban a kilencvenes években semmiféle mozgalmi, politikai téma vagy vita a jogokról, legfeljebb arról, hogy börtönbe zárják-e a homoszexuálisokat, vagy ne. Megtanultam úgy beszélni a melegségről, hogy közben ne kerüljön szó a szexualitásról, és mindig a legvidámabb oldalt mutassam. A szélsőséges megvetés paradox módon azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok. Elutasítják a melegeket, de az már nem számít, hogy mit csinálnak. Én pokolba kerülök azért, mert meleg vagyok, úgyhogy bármit tehetek. Vihetek haza minden héten más pasit, az senkit nem zavar, mert megvetik magát a létezésemet.

– Hazavitted bemutatni a barátodat. Őt elfogadták a nagyszüleid?

– Utálom az elfogadni szót. Szó sincs arról, hogy elfogadják vagy nem fogadják el. Sohasem kerültem az életemben olyan helyzetbe, hogy valaki válogathat: elutasít vagy elfogad. Az elfogadás sose került szóba. Sem a családban, sem az ismerőseim között. Tudomásul vették.

– A szerelem hozott Magyarországra, vagy valami más ok miatt választottad ezt az országot második hazádnak?

– Amikor kicsi voltam, az apám két-három évig Magyarországon élt. Mesélték nekem, hogy ott van Magyarországon valaki, aki szeret, akit lehet látogatni, aki majd visszajön. Ez négyéves koromra már belevésődött az agyamba. Ha meghallottam a "Magyarország" szót, azt éreztem, hogy az maga a paradicsom. Nekem oda kell mennem, magyarul kell tanulnom, és ott fogok élni. Kamaszként kezdtem magyarul tanulni azzal az ötlettel, hogy kivándorlok Magyarországra, mert ez nekem belső kényszer.

– Végül, amikor megvalósult az álmod, és idejöttél, nem ért csalódás?

– Ellenkezőleg. Már hat éve itt élek, és ennek a tudata önmagában örömmel tölt el. Itt vagyok Magyarországon! Innen írok leveleket, és az, hogy az e-mail címem végén az áll: ".hu", az maga a boldogság.

– Ehhez hozzájárul az is, hogy nálunk a törvények és a közvélemény is talán megengedőbbek a melegekkel kapcsolatban? Sőt most a regisztrált párkapcsolat is küszöbön áll?

– Ez annyira nagy mértékben számít, hogyha nem került volna szóba a partnerkapcsolat, akkor kihasználtam volna az összes lehetőséget, hogy kivándoroljak Spanyolországba, csak hogy lehessen előbb-utóbb házasodni.

– Ennyire fontos neked a házasság?

– Igen. Ha Balázsommal hazamegyek, mit mondhatok az ismerőseimnek?! Nincs papír?! A társadalom nem ismeri el a kapcsolatunkat?! Megalázó helyzet.

– És ha úgy mentek haza, hogy papír van róla? Akkor más lesz az emberek véleménye?

– Nem lesz más, de nekem, az én tudatomnak számít. Tudni fogom, hogy a törvényhozás tudomásul veszi a valóságos helyzetet. Most is házasságban élek egy férfival, csakhogy a törvényhozó nem akarja elismerni. Inkább hülyét csinál magából, becsukja a szemét, és úgy tesz, mintha mi nem léteznénk.

– Miről szólt az a kisebbségi fesztivál, amelynek te voltál az egyik vendége?

– Ezt a fesztivált másodjára szervezték, és gyakorlatilag csak a melegség volt a témája. Gondolom, hogy ha ezt a címben is jelzik, nem kaphattak volna szponzorokat. Ez egy filmfesztivál, ahol hatvan vagy hetven filmet vetítettek, és mindegyik a homoszexualitással foglalkozott. És volt néhány kerekasztal-beszélgetés is, ahová Budapestről engem hívtak meg mint a weboldalam szerkesztőjét. Részt vett ezen a vitán egy volt oktatási miniszter és egy tanárokat továbbképző intézmény vezetője. Voltak német előadók is, akik arról beszéltek, hogy náluk már harminc éve létezik a meleg tanárok szakszervezete. Úgy hallgattuk őket, mintha egy másik bolygóról jöttek volna. Ők annyira jó helyzetben vannak, hogy tanácsot sem tudtak adni a lengyel aktivistáknak, hiszen még meg sem születtek, amikor Németországban már elkezdték a melegek jogait megvalósítani.

– Van valami terved arra vonatkozóan, hogy magyarul is hozzáférhető legyen az oldalad?

– Már nekiláttam a fordításnak, de nem könnyű munka, mert nem beszélem elég jól a magyar nyelvet. A másik probléma, hogy ha simán lefordítanám, akkor egy csomó zárójeles magyarázatot kéne hozzáfűznöm. Bizonyos szavakat másképpen értelmeznek Lengyelországban, mint itt. Minden egyes, az emberi jogokra vonatkozó fogalom után, mint például a "liberális", a "szabadság", a "demokrácia", nagy zárójel lenne, hogyan kell ezeket értelmezni. Lengyelországban a gyerekeknek nincsenek jogai. Én nem hívhatom ki a hatóságot, ha egy szülő veri a gyerekét. Ez nem bűncselekmény, sőt engem hurcolnának meg, mert beleavatkoztam a család ügyeibe. A magyarok nem értik, hogy semmi olyan nem történhet a lengyel törvényhozásban, amire a katolikus egyház rá nem bólint. A katolikus egyház tanítását tartalmazza az oktatási törvény és a televízióról szóló törvény. A vallástan gyakorlatilag kötelező az iskolákban. A magyar változatban a gyereknevelésről szóló részeket kihagyom, inkább arra helyezem a hangsúlyt, ami a melegségről szól.

Több kérdőív található az oldalamon, amelyekkel gondolkodásra akarom késztetni az embereket. Olyan helyzetekről van szó, amelyekben én találtam magam. Például csak most derül ki, hogy a gyereked egy meleg tanárhoz jár, akinek a munkájával egyébként elégedett vagy. Hogy reagálsz? Én tudom, hogy ilyen esetekben az a reakció, hogy nincs reakció. A szülő csinálna bolondot magából, ha erre a hírre mondjuk máshová íratná a fiát. Ezek valódi helyzetek, de az emberek nagy része nem tudja elképzelni. Az oldalamon hasznos tanácsok is vannak. Többek között: ne hangsúlyozd, hogy azért rúgtak ki a munkahelyedről, mert meleg vagy. Ez nem igaz! Azért rúgtak ki, mert a főnököd homofób! Nem szabad bűntudatot érezni a melegség miatt. Nem azért éri hátrány az embert, hanem a környezet hozzáállása miatt.

Láner László

Egy igazi faszobrász

Félreérthetetlenül homoerotikus, néhol pornográf képek a neten. Meredező hímvesszők, egymást ölelő férfiak. Mindezek fából kifaragva. Szobrok, bútorok, domborművek. A művész, aki megalkotta ezeket a tárgyakat, így vall a honlapján: témám a férfiak és az erotika, a fiúszerelem... szívesen megörökíteném álmaidat, ahol ott lesznek az ágaskodó falloszok, ahogy egymást kívánják... fába faragom legextrémebb vágyaidat. Legnagyobb meglepetésemre, amikor felhívom a megadott számot, egy nő veszi fel a kagylót.

Amikor találkozunk, ezt kérdezem meg elsőként:

– Ugye, nem én vagyok az első, aki zavarba jön, amikor megtudja, hogy az érzéki faszobrokat nem egy meleg művész, hanem egy hölgy álmodja meg?

– Az a honlapom direkt úgy készült, hogy egy férfit sejtsenek mögötte. Ugyanis én ezt a réteget céloztam meg. Azért, mert nekem szimpatikusak, és úgy gondoltam, ha dolgozom, akkor csináljak olyat, ami nekem tetszik. Jött is erre néhány megrendelés.

– Ha egy férfi erotikus vagy akár homoerotikus női aktokat készít, az nem veri ki a biztosítékot, de a leplezetlen és kihívó szexualitás egy nőtől arculcsapásként éri a közvéleményt, hát még ha szeretkező férfiakat ábrázol!

– Én nem vagyok egy hétköznapi nő.

– Hogy jutottál ehhez a témához? Gondolom, nem gyerekkorod óta érdekelnek a homoszexuális férfiak.

– Nem, persze, hogy nem. Negyven év körül voltam, amikor egyáltalán elkezdtem faragni, habár gyerekkoromban is voltak próbálkozásaim, mindig bennem volt a vonzódás a fához. Hogy miért ez a téma? Mert ez érdekel a legjobban.

– A homoerotika?

– Igen. Attól függetlenül, hogy én abszolút heteró vagyok. Engem ez izgat. Mindenki izgul valamire. Istenem, én erre. Ezek az eltitkolt fantáziáim a régi házasságomban úgy működtek, hogy amiről képzelegtem, azt megfaragtam. Aztán elváltam, és a mostani párom elől nem kell eltitkolni, hogy milyen oldalakat nézegetek az interneten.

– Élő modellek alapján mintázod a szobraidat?

– Nem. Amúgy is ritkán faragok emberalakot. Amikor a Diogenészt készítettem, akkor képekről, szobrokról, festményekről vettem az ötletet. Amit elképzelek, azt lerajzolom, és ezek a rajzok adják az alapot.

– Minden megrendelést elvállalsz, legyen az bútor, szobor, dísztárgy?

– Sajnos kénytelen vagyok. Faragtam már barokk széklábakat is, de azt rühelltem. Négy egyforma lábat megfaragni, az dögunalom.

– Amiket láttam a "termékeid" közül, pl. egy baldachinos ágy, faragott láda, fahíd, ezek mind iszonyatosan nagy munkák: azt ember azt gondolná, hogy egyedül elkészíteni évekig tartó fáradozás eredménye.

– Az attól függ. Ezt a háromméteres oszlopot, amin most dolgozom, hét-nyolc hónap alatt meg lehetne csinálni, ha csak ezzel foglalkoznék. Nekem. Lehet, hogy egy profi szobrásznak, aki jobb szerszámokkal dolgozik, sokkal gyorsabban megy. Én ezt a szakmát nem tanultam, teljesen autodidakta módon képeztem magam. Éjszakánként faragtam, napközben bútorokat restauráltam. Folyamatosan tanulok még mindig.

– Nem riaszt el, amikor nekiállsz egy ilyen nagyobb darabnak, hogy mi vár rád?

– Dehogynem! Belebetegszem. Minden munkámba belehalok egy kicsit. Aztán annál nagyobb a sikerélményem, amikor befejezem.

– Nem fáj a szíved, ha oda kell adni a megrendelőnek?

– Hogyne fájna! Bekeretezve itt lógnak körülöttem a képeik. De találkozom velük, mert többnyire, mire elkészülnek, addigra a megrendelőkkel is összebarátkozom. Megmarad a baráti kapcsolat, így aztán azt is látom, hogy mi lett a bútorok vagy a szobrok további sorsa.

– Volt valaki a családban, aki a fával foglalkozott, és onnan hoztad ezt a szerelmet?

– Kádárműhelyben nőttem föl. A Baross utca sarkán van egy vendéglő, az volt a nagyapám műhelye. Ott gyerekeskedtem a forgács között. Volt egy picike gyalum, azzal "segítettem". Azóta is utálok gyalulni. Az nehéz munka.

– Akárcsak a fafaragás.

– Nagyon nehéz. Mostanában időnként fáj a vállam. Olyankor mindig elkap a pánik, hogy mi lesz, ha nem bírom felemelni a kalapácsot. Remélem, az még messze van.

– Jól meg lehet ebből élni?

– Volt egy kiállításom a Józsefvárosi Művelődési Házban; mindenki megcsodálta a dolgokat, de venni nem vettek semmit. Egy búcsúban is próbálkoztam, mindenkinek nagyon tetszett, de senkinek nem volt rá pénze. Vannak dolgaim az esztergomi kegyszerboltban; már négy éve ott állnak eladatlanul.

– Gondolom, azokból hiányoztak a homoerotikus motívumok.

– Abszolút. Azok stációképek és kis kegytárgyak. Úgy tapasztalom, hogy csak megrendelésre szabad dolgozni.

– Van valamilyen kapcsolatod a melegvilággal azon túl is, hogy ilyen témájú alkotásokat készítesz?

– Van két nagyon jó barátunk. Két öregfiú. Az egyikük már elmúlt hetven. Nincs olyan barátnőm, akivel annyit tudnék beszélgetni, mint velük.

– Mi volt a legelső faragás, ami kikerült a kezed alól?

– Az Aranykéz utcai kapu. Ami felrobbant annál az emlékezetes merényletnél.

Láner László