2009. február 8., vasárnap

Másképpen szeretni - könyvajánló

December elején egy új könyv került a kezeim közé. Teljesen véletlenül bukkantam rá, míg várakoztam. „Másképpen szeretni” – ez volt a címe, ráadásul egy magyar szerző, Angelina Szeles írta. S a címlapon, sejtelmesen szép naplemente előtt két árnyalak sétált – és valahogy mindkettő fiúnak tűnt. Izgatottan olvastam el a könyv ismertetőjét, s megállapítottam, nem véletlenül akadt meg rajta a szemem. Tényleg melegtörténetről van szó. Egy romantikus könyv, meleg szereplőkkel? Ezt nem igazán tudtam elképzelni. Persze olvastam már a „Maurice”-t, a melegirodalom kultikus művét, vagy az „Átkozott erős szerelmet”, magyar szerzőtől azonban csak a meglehetősen lagymatagra sikeredett „Hibiszkusz herceg”-ről hallottam. Abban azonban biztos voltam, hogy el kell olvasnom a regényt. Hamarosan megkaptam a könyvet, és be kell vallanom, a kezdeti ódzkodás ellenére kellemesen csalódtam benne.

A történet egy kedvelt párizsi meleg-szórakozóhelyen, az Angyalvárban kezdődik. Gilbert, a harminchárom éves építész megismerkedik egy fiatal, tizennyolc éves, álomszép és rendkívül izgató fiúval. Thomas prostituáltként dolgozik, és Gilbert fizet neki a szolgáltatásaiért. Elmennek Gilbert lakására, ahol egy fantasztikus szexuális élményt élnek át – mindketten. Az élet a megszokott kerékvágásban menne tovább, de Gilbert nem tud mit tenni: végletesen belehabarodik a fiúba: valósággal rabul ejti őt. Újból és újból megkeresi a fiút, szexuális vágyaitól hajtva ismét fizetve neki. Közben lassan megismeri valamennyire Thomas-t.
A fiú talán azért is annyira vonzó számára, mert rendívül titokzatos. Csak átmenetileg dolgozik prostituáltként, hogy tanulmányai idejére biztosítsa megélhetését. Apja, Robert, aki Párizs rendőrfőkapitánya, amikor szembesül egyetlen fia melegségével, nagyon durván megveri őt, s gyakorlatilag megszakít vele minden kapcsolatot. Elzavarja a házból, s Thomas az akkori szerelméhez, Jeanhoz menekül. Az albérletet és a megélhetését azonban fizetnie kell. Így menekül a prostitúcióba.

Rendszeresen találkoznak tehát, azonban egy idő után Thomas eldönti, hogy nem folytatja tovább, nem adja többé pénzért áruba a testét. Gilbert nehezen, de beletörődni látszik, fontosabbnak érzi a fiú érdekeit, mint a saját szexuális vágyának kielégítését. Azonban az idő előrehaladtával sem tudja elfelejteni a fiút. Amikor megtudja, hogy Thomas az Angyalvárban dolgozik állandó éjszakai pultos fiúként, ismét randit kér tőle. Thomas eleinte hárítani akar, hogy ő már abbahagyta, de Gilbert végül meggyőzi, hogy találkozzanak. Újraindul a kapcsolatuk, most már nem „pénzügyi” alapon, de továbbra is szinte kizárólag szexuális téren marad.

Lassan mindketten rájönnek, hogy nem bírják ki egymás nélkül. Gilbert-t főnöke New Yorkba küldi dolgozni, s magával hívja a fiút, így Thomas nagy dilemma elé kerül. Nem ismeri még igazán a férfit. Vágyakozik utána, de azért bizonytalan. Végül – nem kis részben a volt szerelmével való állandó konfliktusok miatt – repülőre ül.

Gilbert és Thomas együtt élnek az építészcég által biztosított lakásban. Gilbert rendkívül sokat dolgozik, így általában csak este látják egymást. Thomas pedig fotómodellként kezd dolgozni, ami folyamatos konfliktusokat okoz kettejük között. Továbbra is fantasztikus mindkettőjük számára a szex, de lassan kiütköznek Gilbert erőszakos vonásai az ágyban. Valamennyire Thomas is igényli ezt, ám barátja néha túlzásokba esik. Állandó hullámzások jellemzik kapcsolatukat, melybe lassan-lassan érzelmi szálak szövődnek.

A regény innentől kezdve főleg arról szól, hogyan lehet egy döntően testi kapcsolaton alapuló viszonyt áthelyezni egy magasabb, érzelmi síkra. Számos konfliktushelyzeten kerülnek át, időlegesen szakítanak is, ám mindketten rájönnek, nem tudnak egymás nélkül élni.
A regény legnagyobb erőssége talán pont ez: megmutatja a heteró olvasóközönségnek is azt, amit nekünk nem kell bebizonyítani, hogy két meleg fiú közötti kapcsolat is alapulhat mély érzelmi viszonyon. Két fiú is vágyakozhat egymásra hónapokig ezer kilométerek távolságából úgy, hogy továbbra is csak a másikra vágyjon. Két fiú is érezhet úgy, hogy nem tudja elképzelni a másik nélkül az életét. Hogy pusztán a jelenléte boldoggá teszi. Két fiú között is lehet olyan szerelem, mely minden nehézséget legyőz.

A regény néhol talán egy hajszányit túl érzelmessé válik, és bizonyos témák (prostitúció, drogproblémák, szexuális agresszivitás) felvetése a heteró olvasókban esetleg téves általánosításokat eredményezhet, de összességében mindenképpen olvasmányos, érdekes és sok területen mélyen árnyalt könyv. Részletesen találkozhatunk olyan témákkal, melyek szinte minden meleg életében felmerülnek: a család elfogadása vagy el nem fogadása, az önfelvállalás, a partner felvállalása mások előtt vagy a munkahely és a magánélet viszonya. A szerzőnő őszintén és szimpatikusan mutatja be mindezt: megmutatja, hogy a meleg-párkapcsolatok sem különböznek igazán a heteró kapcsolatoktól. Hogy az is a szerelemről, szeretetről, a hűségről, az összetartásról, a bizalomról szól. Vagyis a „Másképpen szeretni” nemcsak azok számára ajánlott, akik mostanában éppen a szerelem rózsaszín felhőjében úsznak maguk is, hanem minden érdeklődő olvasónak.

Hanzli Péter

Angelina Szeles: Másképpen szeretni
Novum Verlag Kiadó, Sopron, 2008.
368 oldal, 3750 Ft

Nincsenek megjegyzések: