A szerelmes meleg király

Világraszóló melegek, 14. rész – I. Jakab (1566–1625)

Kép: James I, 1566-1625, John I. Decritz (BHC2796) © National Maritime Museum, London, Caird Collection

E havi melegéletrajzunkban a XVII. század egyik angol uralkodójával foglalkozunk. Az uralkodásra szinte teljes mértékben alkalmatlan I. Jakab Anglia, Skócia és Írország királya volt. Skóciában 1567. július 24-étől, Angliában és Írországban 1603. március 24-étől haláláig uralkodott. Anglia első Stuart uralkodója volt; a trónon I. Erzsébetet követte, aki utód nélkül halt meg. S mindemelett közismerten homoszexuális volt.

Jakab (angol nevén: „James”) 1566. június 19-én született az edinburgh-i várban. Az I. Erzsébet által kivégeztetett Stuart Máriának, a skótok királynőjének és Stuart Henriknek, Skócia királyának, Albany hercegének (ismertebb nevén Lord Darnley-nak) egyetlen gyermeke volt, VII. Henrik angol király egyenes ági leszármazottja. Anyja bizonytalan körülmények között uralkodott: Mária és férje a római katolikus hitet követték, és a protestáns nemesek lázadásával kellett szembenézniük. Házasságuk nem volt zökkenőmentes. Mialatt Mária Jakabbal volt terhes, Lord Darnley szövetséget kötött a lázadókkal, és megölte Mária magántitkárát, David Rizziót.

Jakab születésével automatikusan Rothesay hercege, valamint Skócia nagyfejedelme „(Great Steward)” lett. Apját 1567. február 10-én egyik lovasával és szeretőjével együtt megölték, hogy így álljanak bosszút Rizzio haláláért. Májusban Mária újból megházasodott, de ennek nyomán még népszerűtlenebb lett. A protestáns lázadók letartóztatták, és Loch Leven kastélyába zárták. Arra kényszerítették, hogy a koronát fiának adja át; Mária július 24-én lemondott az akkor tizenhárom hónapos Jakab javára. Igaz, a mindenkori skót királynak nem volt jelentős hatalma, mivel állandóan a klánok vezéreivel kellett harcolnia, és a helyzetet nehezítette az állandó vallási zűrzavar: ezek nyomán már az is nagy teljesítmény volt Jakabtól, hogy zaklatott gyermek- és ifjúkora után egyáltalán életben maradt.

Művelt, ám rendkívül szigorú nevelői voltak, akik verték is. Jakab félénk gyermekké cseperedett. Anyja Angliába menekült, majd hosszú fogság után, 1587-ben Erzsébet kivégeztette. Így egész életében udvarának férfitagjaira támaszkodott. Apja unokatestvére, Esmé Stewart, Lennox első hercege lett a tanácsadója. Ekkor döbbent rá homoszexualitására is, ő lett a király első kegyenc-szeretője. Ez a viszony és Stewart hatalma rendkívül sértette a klánurak érdekeit. 1582-ben fogságba vetették a királyt, s elérték nála a herceg menesztését.
Stewart helyét nemsokára egy új kegyenc, Arran earlje vette át. A királyi hatalom azonban már nem maradt teljes. 1587-ben Jakab betöltötte huszonegyedik életévét, s elhatározta, hogy megházasodik. Egyrészt hatalmi helyzetét szerette volna megerősíteni, másrészt egy protestáns királylány elvételével biztosítani az angol trón öröklését, de mindenképpen szerepet játszhatott az is, hogy szexuális orientációját takargassa. Dániai Anna (1574–1619), akivel 1589-ben Norvégiában házasodott össze, három gyermeket is szült neki (az 1612-ben hastífuszban elhunyt Henriket, a később trónját öröklő Károlyt és egy lánygyermeket, Elizabethet). A házasságról azonban hamar kiderült, hogy nem működik. Annát háttérbe szorította; hamar külön is költöztek.

1603 márciusában meghalt Erzsébet királynő, s a nagy uralkodónő egyetlen élő férfi rokonát, Jakabot nevezte meg örökösének. Ez azért is nagyon fontos esemény, mert ezzel Anglia és Skócia sorsa végleg összefonódott, gyakorlatilag létrejött Nagy-Britannia. Az ország rendkívül derűsen várta az új királyt, aki nagy izgalommal indult elfoglalni trónját: olyannyira, hogy a nagy sietségben leesett a lováról, és kulcscsonttörést szenvedett. Végre úgy érezte, a poros Skócia után Anglia a lehetőségek hazája. Nem sokkal trónra lépése után azonban kiderült, hogy képtelen együttműködni az ellenséges parlamenttel: amikor az alsóház tanácsa ellenére nem emelte elég magasra az adókat, a kincstár jelentős bevételektől esett el. A korabeli Angliában már teljesen elfogadhatatlan nézeteket fogalmazott meg a királyságról. Úgy gondolta, hogy „a királyok nem csupán Isten földi helytartói, akik Isten trónján ülnek, hanem az Úr akaratából maguk is istenek.”

Jakab mindemellett azonban korának egyik legműveltebb embere volt. Uralkodása alatt tovább virágzott az Erzsébet korabeli kultúra; a tudomány, az irodalom és a képzőművészet színvonala tovább nőtt. Ebben az időszakban alkotott többek között William Shakespeare és Sir Francis Bacon. Jakab maga is elismert tudós volt, művei közé tartozik a „Démonológia” (1597), „A szabad monarchiák igaz törvénye” (1598), a „Királyi ajándék” (1599) vagy „A dohány ellen” (1604).

A történetírás szívesen vájkált a magánéletében, homoszexualitásával azonban kevésbé foglalkoztak. Ez azonban egyáltalán nem elhanyagolható szempont. A homoszexualitás abban a korban elsősorban valláserkölcsi szempontból elfogadhatatlan szabadosság volt, a züllöttség netovábbja. Szexuális irányultsága fontos politikai folyamatok katalizátoraként hatott. Nem véletlen, hogy kortársai akkoriban úgy fogalmazták: „Erzsébet király volt: most Jakab a királynő.”

Hamar kiderült a nép számára is Jakab számos furcsasága. Rendkívül előnytelen testalkata volt: apró pipaszárlábain állt túlsúlyos teste. Állandóan nyáladzott, túlságosan nagy nyelve kilógott a szájából. Ritkán mosakodott, bűz áradt belőle. Formátlan, ám tőrbiztos ruhákat viselt, mert állandóan rettegett, hogy meggyilkolják (nem teljesen alaptalanul). Pazarolta a kincstár bevételeit, bár ehhez nagymértékben hozzájárult felesége ékszermániája is. A legmegbotránkoztatóbb azonban mindenki számára homoszexualitása volt, s az, hogy ezt titkolni sem igyekezett. Gyakran lehetett őt látni, amikor az udvarban újabb „zsákmányra” vadászott. Rajongott a daliás, szép arcú fiatal férfiakért. Ha valaki megtetszett neki, arcára adott nyálas puszikkal tudatta ezt vele. Egyszer például Holland grófjának „nyálazta tele” a száját, s ez kisebb diplomáciai kalamajkát is okozott.

A nemesség azonban ezen még túltette volna magát, hány különc uralkodója volt már! Elsősorban az zavarta őket, hogy Jakab Angliában is folytatta azt a gyakorlatot, hogy csak a kegyencével törődött, s a nemességet kiszorította a hatalomból. Első kegyence 1612-ben Robert Carr (1586–1645), Rochester grófja lett, aki főleg atletikus testével bűvölte el az uralkodót. Ugyan néhány év múlva egy mérgezési botrány miatt távoznia kellett az udvarból, de hamar felbukkant a színen George Villiers.

1614-ben a 15 éves pohárnok, akit rendkívül ambiciózus anyja protezsált be az udvarba, valódi férfiszépség volt. A tehetséges és tanulékony fiú hamar elleste Carr módszereit, és szisztematikusan behálózta a királyt. 16 évesen királyi kamarás lett, lovaggá is ütötték, majd a király főlovászmesterévé nevezték ki. Így Jakab „kedves Steenie”-je állandóan vele tudott lenni a vadászatokon. 1617-ben Buckingham hercegévé nevezte ki, s vele párhuzamosan családtagjai is emelkedni kezdtek, olyannyira, hogy már az édesanyja eszelte ki az udvaroncok házasságait is.

A király kegye tehát Buckinghamet Anglia „első számú emberévé” tette. Amikor Buckingham valamilyen ügyben külföldre utazott, Jakab ezt írta neki: „Képét kék szalagra fűzve mellényem alatt, szíven közelében hordom.” S az udvar számára is kifejtette, hogy sokkal többre tartja, mint bárki mást. „Buckinghamet például mindenki másnál jobban szeretem; titeket együttvéve sem szeretlek úgy, mint őt.” „Krisztusnak ott volt az ő Jánosa, nekem meg itt van az én George-om.”

Lehetőségével azonban nem tudott élni. Az udvart felháborította, hogy a semmihez sem értő Buckingham teljesen irányította a királyt és az állam életét. Ő szabta meg, hogy ki találkozhat az uralkodóval, még a miniszterek is csak az ő engedélyével s nem is ingyen járulhattak Jakab színe elé, s az uralkodótól is visszatartotta a fontos információkat. Anglia külpolitikáját teljes mértékben rossz alapokra helyezte: a nemesség bizalmatlanul fogadta mind a spanyol, mind a francia orientációt. Ő lett a flotta admirálisa is, miközben a hadakozáshoz sem értett. Jakab, kegyence tanácsát is megfogadva, továbbra is ragaszkodott korlátlan hatalmához. Hosszú évekig nem hívta össze a parlamentet, s ebben döntő szerepe volt Buckinghamhez való viszonyának. Amikor 1621-ben mégis kénytelen volt összehívni a parlamentet, s tudomást szerzett a nemesség Nagy Tiltakozásáról, saját kezűleg tépte ki a parlamenti naplóból a tiltakozás szövegét, az azt felolvasó John Pymet pedig bebörtönözte.

Jakab ezután azonban fokozatosan teljesen visszavonult a közügyektől. Már mindent Buckinghamre hagyott, s megpróbálta nyugodtan leélni hátralévő hónapjait. Élete utolsó tizennyolc hónapjában egy siránkozó, sokat pityergő, nyűgös öregemberke volt. Buckingham közben, felismerve a közeledő veszélyt, Jakab fiát, Károlyt igyekezett behálózni. Eddig is jó barátok voltak, ám köztük nem volt testi viszony. Az idős, fizikailag megtört király 1625. március 27-én végül elhunyt, a hertfordshire-i Theobaldsban lévő vidéki otthonában. Nagy szerelme, a gyűlölt Buckingham nem sokkal élte csak túl. Továbbra is tanácsadó maradt Károly mellett, míg 1628-ban egy feldühödött katona meg nem gyilkolta.

Hanzli Péter