2008. december 12., péntek

Timm

Berlinben megkezdte adásait a Timm elnevezésű német tévécsatorna, amely a homoszexuális férfiközönség számára sugároz műsorokat.

Az új csatorna politikai, társadalmi, kulturális és divatműsorokat, valamint beszélgetéseket, filmeket és sorozatokat ad majd. A homoszexuális témájú filmek és sorozatok mellett lesznek saját készítésű műsorai is, amelyeket a reklámbevételekből finanszíroznak majd. Ezek között megemlítették az Upgrade című, a homoszexuálisok érdeklődésének megfelelő utazási műsort és a Homecheck című randiműsort. Esténként lesznek meglepetés vendégekkel taxiban készített interjúk, továbbá olyan műsorok, amelyek a homoszexuálisok jogairól tájékoztatnak. Németországban a számítások szerint hárommillió homoszexuális férfi él, a tévécsatorna közülük legalább harmincezer tévénézőhöz szeretne eljutni. A hatvan munkatárs, akiknek kétharmada homoszexuális, lelkesen készül a bemutatkozásra. „Olyan ez, mint amikor már nagyon közel a karácsony” – mondta a reggeli műsor vezetője a Bild című napilapnak.

Nincsenek megjegyzések: