Partizán

A múlt hónapban Lengyelországban megrendezett Toleranciafesztivál egyik vendége egy Magyarországon élő lengyel fiú volt, akinek a weblapján közzétett írásait tízezrek olvassák odahaza. Egy volt miniszterrel és a téma elismert szakembereivel ültették egy asztalhoz, hogy ossza meg velük véleményét a melegségről, a melegség felvállalásáról; egyáltalán beszéljen különleges, de legalábbis nem szokványos életszemléletéről. Árkádius internetes naplóját hamarosan magyarul is olvashatjuk, addig is ismerkedjünk meg kicsit vele.

– Amikor a Fehér Házban nyilvános meghallgatást tartott Lévai Katalin a melegdiszkriminációról, te voltál az egyetlen, aki a nyilvánosságot is vállalva azt mondtad: neked tanárként pozitív tapasztalataid vannak arról, hogy nyíltan melegként éled az életed, nem titkolódzol, a tanítványaid előtt beszélsz a barátodról.

– Ha az ember magántanárt keres az újsághirdetésekben, akkor a diplomáról, a tapasztalatról érdeklődik, és senkinek nem jut eszébe, hogy a szexuális beállítottságról kérdezősködjön.

– És ha már látott a tévében mint buzit, és amikor viszi beíratni a gyerekét, akkor veled találja szembe magát?

– De hát történt ilyen. Mondtam a tanítványomnak, hogy a pasim Pálfi Balázs. Erre ő: ismerem a rádióból a hangját. Balázsnak köszönhetően nekem előny melegnek lenni, mert őt ismerik, és tudják, hogy mit csinált az életében, hogy a perifériára sodródott emberekkel foglalkozott, hogy sokuknak segített, nemrégen kapott díjat a drogműsoráért. Ezt mindig hangsúlyozom a tanítványaim előtt, hogy tudják: olyan tanár tanítja őket, akinek a pasija ért a drogokhoz. Hátha szüksége van az osztályában vagy a családban valakinek a segítségre.

– Azon a bizonyos meghallgatáson mindenki a hátrányokat próbálta hangsúlyozni, te viszont arról beszéltél, hogy jó homoszexuálisnak lenni.

– Sokkolt, hogy annyi negatív hozzáállás van körülöttem. Valaki megkérte, hogy a kamerák menjenek ki, mert itt olyan emberek vannak, akik elveszítik a munkájukat, ha kiderül, hogy melegek. Tiltakoznom kellett. Lehet, hogy hátrányt jelent néhány esetben, de a többi esetben nem. És vannak helyzetek, amikor kifejezetten előnyt jelent. Ha már beszélünk a hátrányokról, akkor tisztázni kell, hogy néha hátrány.

– A melegfelvonuláson például megdobálták a melegeket. Egy csomó ember gyűlölködve megtámadta a menetet.

– Én ezt megszoktam. Pedagógus vagyok, és a legnagyobb huligánokkal foglalkoztam. Nem kell ezzel törődni, ez a rendőrség dolga.

– Mondjál olyan esetet, amikor előny melegnek lenni.

– Amikor a tanítványaimnak bemutatkozom, elmesélem, hogy ki vagyok, milyen a családom, fotókat mutatok, és mutatom Balázs fényképét is. Hosszú percekig mesélek Balázsról, magamról úgy, hogy nem említem a melegséget. Az emberek csodálkoznak, hogy eközben nem derül ki semmi kellemetlen, semmi intim dolog. Nem hozok senkit zavarba azzal, hogy bemutatom az élettársamat. Társadalmi tevékenységről beszélek, a szakmámról, az ő szakmájáról. Amikor azt mondom, hogy ő a pasim, akkor nincs olyan tanítványom, aki elfelejtené. Emlékezni fog, hogy kell franciául bemutatkozni.

– Az biztos, hogy emlékezni fog, a kérdés csak az, hogy jó emlékek lesznek-e, vagy kellemetlenek.

– Jók. Én ezt látom. Látom a mosolyán, a reakcióin.

– Miért becéz a barátod partizánnak?

– Háát... Úgy hiszi, hogy én küzdök. Írtam egy weboldalt, és folyamatosan követem a Gazeta Wyborcza legnagyobb lengyelországi napilapnak az internetes fórumát. Ahol csak szó esik a tanításról vagy a melegségről, hozzászólok, és odateszem a linkemet. Sokan megnézik az oldalamat, és később látom, hogy idézik az érveimet, és hivatkoznak rá. Nincs benne semmi negatívum, kizárólag pozitívumok. Kizárólag az, hogy milyen boldogságot jelent melegnek lenni. Bármit is idéznek onnan, azt csak a melegek javára tehetik. Ezt a szöveget nem lehet kicsavarni és homofób tálalásban visszaadni.

– Tudod mérni, hogy hányan látogatják az oldaladat?

– Fél év alatt tízezer ember.

– Ez rengeteg.

– Lengyelországhoz képest kevés, de önmagában a melegség témájához képest óriási.

– Tulajdonképpen a melegek kezébe adsz egy érvrendszert, amivel vitatkozni tudnak a homofób kijelentésekkel?

– Igen, sőt tanácsokat adok, hogyan lehet beszélgetést, nyilvános fórumot vezetni. Például nem szabad azt mondani, hogy melegnek lenni hátrányt jelent. Nem szabad panaszkodni, mint egy megvert kutya.

– Ha ilyen szépre festjük a helyzetünket, akkor az ellenoldal hivatkozhat arra, hogy minek ezeknek újabb jogokat adni, már így is annyira jól érzik magukat.

– Ők úgyis ugyanazt mondják, bármit is csinálunk. Ha viszont átlagember vagy, aki se nem szereti, se nem utálja a melegeket, és látod az újságokban, hogy hány meleget vertek meg, és hányat ért hátrányos megkülönböztetés, akkor ebből legfeljebb arra a következtetésre jutsz, hogy a buzikat mindenki gyűlöli és megveti, ennek biztos van valami oka. Ettől biztos, hogy nem lesz semmilyen előrevivő, támogató hozzáállásod.

– Ez a "harcmodor" Lengyelországban alakult ki benned?

– Nekem segített, hogy Lengyelország a tabuk országa. Nem szabad beszélni a szexualitásról az iskolákban, sőt ha valamelyik diák már teherbe esett, akkor sem szabad szóba hozni a védekezést vagy az óvszert. Voltak persze melegújságok, de nem volt azokban a kilencvenes években semmiféle mozgalmi, politikai téma vagy vita a jogokról, legfeljebb arról, hogy börtönbe zárják-e a homoszexuálisokat, vagy ne. Megtanultam úgy beszélni a melegségről, hogy közben ne kerüljön szó a szexualitásról, és mindig a legvidámabb oldalt mutassam. A szélsőséges megvetés paradox módon azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok. Elutasítják a melegeket, de az már nem számít, hogy mit csinálnak. Én pokolba kerülök azért, mert meleg vagyok, úgyhogy bármit tehetek. Vihetek haza minden héten más pasit, az senkit nem zavar, mert megvetik magát a létezésemet.

– Hazavitted bemutatni a barátodat. Őt elfogadták a nagyszüleid?

– Utálom az elfogadni szót. Szó sincs arról, hogy elfogadják vagy nem fogadják el. Sohasem kerültem az életemben olyan helyzetbe, hogy valaki válogathat: elutasít vagy elfogad. Az elfogadás sose került szóba. Sem a családban, sem az ismerőseim között. Tudomásul vették.

– A szerelem hozott Magyarországra, vagy valami más ok miatt választottad ezt az országot második hazádnak?

– Amikor kicsi voltam, az apám két-három évig Magyarországon élt. Mesélték nekem, hogy ott van Magyarországon valaki, aki szeret, akit lehet látogatni, aki majd visszajön. Ez négyéves koromra már belevésődött az agyamba. Ha meghallottam a "Magyarország" szót, azt éreztem, hogy az maga a paradicsom. Nekem oda kell mennem, magyarul kell tanulnom, és ott fogok élni. Kamaszként kezdtem magyarul tanulni azzal az ötlettel, hogy kivándorlok Magyarországra, mert ez nekem belső kényszer.

– Végül, amikor megvalósult az álmod, és idejöttél, nem ért csalódás?

– Ellenkezőleg. Már hat éve itt élek, és ennek a tudata önmagában örömmel tölt el. Itt vagyok Magyarországon! Innen írok leveleket, és az, hogy az e-mail címem végén az áll: ".hu", az maga a boldogság.

– Ehhez hozzájárul az is, hogy nálunk a törvények és a közvélemény is talán megengedőbbek a melegekkel kapcsolatban? Sőt most a regisztrált párkapcsolat is küszöbön áll?

– Ez annyira nagy mértékben számít, hogyha nem került volna szóba a partnerkapcsolat, akkor kihasználtam volna az összes lehetőséget, hogy kivándoroljak Spanyolországba, csak hogy lehessen előbb-utóbb házasodni.

– Ennyire fontos neked a házasság?

– Igen. Ha Balázsommal hazamegyek, mit mondhatok az ismerőseimnek?! Nincs papír?! A társadalom nem ismeri el a kapcsolatunkat?! Megalázó helyzet.

– És ha úgy mentek haza, hogy papír van róla? Akkor más lesz az emberek véleménye?

– Nem lesz más, de nekem, az én tudatomnak számít. Tudni fogom, hogy a törvényhozás tudomásul veszi a valóságos helyzetet. Most is házasságban élek egy férfival, csakhogy a törvényhozó nem akarja elismerni. Inkább hülyét csinál magából, becsukja a szemét, és úgy tesz, mintha mi nem léteznénk.

– Miről szólt az a kisebbségi fesztivál, amelynek te voltál az egyik vendége?

– Ezt a fesztivált másodjára szervezték, és gyakorlatilag csak a melegség volt a témája. Gondolom, hogy ha ezt a címben is jelzik, nem kaphattak volna szponzorokat. Ez egy filmfesztivál, ahol hatvan vagy hetven filmet vetítettek, és mindegyik a homoszexualitással foglalkozott. És volt néhány kerekasztal-beszélgetés is, ahová Budapestről engem hívtak meg mint a weboldalam szerkesztőjét. Részt vett ezen a vitán egy volt oktatási miniszter és egy tanárokat továbbképző intézmény vezetője. Voltak német előadók is, akik arról beszéltek, hogy náluk már harminc éve létezik a meleg tanárok szakszervezete. Úgy hallgattuk őket, mintha egy másik bolygóról jöttek volna. Ők annyira jó helyzetben vannak, hogy tanácsot sem tudtak adni a lengyel aktivistáknak, hiszen még meg sem születtek, amikor Németországban már elkezdték a melegek jogait megvalósítani.

– Van valami terved arra vonatkozóan, hogy magyarul is hozzáférhető legyen az oldalad?

– Már nekiláttam a fordításnak, de nem könnyű munka, mert nem beszélem elég jól a magyar nyelvet. A másik probléma, hogy ha simán lefordítanám, akkor egy csomó zárójeles magyarázatot kéne hozzáfűznöm. Bizonyos szavakat másképpen értelmeznek Lengyelországban, mint itt. Minden egyes, az emberi jogokra vonatkozó fogalom után, mint például a "liberális", a "szabadság", a "demokrácia", nagy zárójel lenne, hogyan kell ezeket értelmezni. Lengyelországban a gyerekeknek nincsenek jogai. Én nem hívhatom ki a hatóságot, ha egy szülő veri a gyerekét. Ez nem bűncselekmény, sőt engem hurcolnának meg, mert beleavatkoztam a család ügyeibe. A magyarok nem értik, hogy semmi olyan nem történhet a lengyel törvényhozásban, amire a katolikus egyház rá nem bólint. A katolikus egyház tanítását tartalmazza az oktatási törvény és a televízióról szóló törvény. A vallástan gyakorlatilag kötelező az iskolákban. A magyar változatban a gyereknevelésről szóló részeket kihagyom, inkább arra helyezem a hangsúlyt, ami a melegségről szól.

Több kérdőív található az oldalamon, amelyekkel gondolkodásra akarom késztetni az embereket. Olyan helyzetekről van szó, amelyekben én találtam magam. Például csak most derül ki, hogy a gyereked egy meleg tanárhoz jár, akinek a munkájával egyébként elégedett vagy. Hogy reagálsz? Én tudom, hogy ilyen esetekben az a reakció, hogy nincs reakció. A szülő csinálna bolondot magából, ha erre a hírre mondjuk máshová íratná a fiát. Ezek valódi helyzetek, de az emberek nagy része nem tudja elképzelni. Az oldalamon hasznos tanácsok is vannak. Többek között: ne hangsúlyozd, hogy azért rúgtak ki a munkahelyedről, mert meleg vagy. Ez nem igaz! Azért rúgtak ki, mert a főnököd homofób! Nem szabad bűntudatot érezni a melegség miatt. Nem azért éri hátrány az embert, hanem a környezet hozzáállása miatt.

Láner László